Önmagunk iránti együttérzés

Az önmagunk iránti együttérzésnek dióhéjban az a lényege, hogy megpróbálunk úgy tekinteni magunkra, mintha saját magunk legjobb barátja lennénk. Az önmagunk iránti együttérzés gondolata Kristin Neff-től származik, aki a 2000-es évek elején kezdte el tanulmányozni és kutatni ezt a témát. Az együttérzés gyökerei pedig a buddhista tanításokhoz köthetők.

Sokszor a körülöttünk élőkhöz képesek vagyunk kedvesek és empatikusak lenni, azonban akkor, amikor saját magunkra kerül a sor, valahogy túl nagyok az elvárásaink magunkkal kapcsolatban és azt érezzük, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy elfáradjunk, szomorúak, csalódottak legyünk vagy bevalljuk, hogy támogatásra, gyengédségre van szükségünk.

Buddha mesélt egy történetet a két nyílvesszőről. Azt mondta, hogy amikor belénk fúródik egy nyílvessző, akkor általában nem gyengéden eltávolítjuk és törődéssel ápoljuk a sebet, hanem magunkba döfünk még egyet.

Ha mondjuk szomorúak és kétségbeesettek vagyunk, akkor a bennünk élő kritikus énünk különböző mondatok formájában belénk döfi a második nyilat: “Szedd már össze magad!; Milyen szerencsétlen vagy!; Ez is biztos az én hibám; Nem vagyok jó semmire; Nem vagyok elég…stb. Ettől aztán már nem csak a szomorúság és a kétségbeesés lesz jelen, hanem dühösek is leszünk magunkra, amivel csak még több szenvedést teremtünk.

A fejünkben meglévő kritikus mondatok már gyerekkorunkban rögzültek. Annyira elmélyültek, hogy már észre se vesszük őket, nem vagyunk tudatosak rájuk, pedig nagyban befolyásolják az életünket. Fel se tűnik, hogy folyamatosan minősítgetjük magunkat. Általában ezeket a mondatokat a szüleinktől hallottuk, akik pedig a saját szüleiktől és mivel nem ismerték fel ezeket, így mindenféle rossz szándék nélkül, tudattalanul adták tovább nekünk. Aztán szépen mi is megajándékozzuk velük gyermekeinket. Nem csak a szüleink, a szűkebb társadalmi környezet is ugyanígy kondícionál minket (óvoda, iskola, rokonok).

Fel kell ismernünk, hogy az állandó ítélkezés, ami a fejünkben van a saját érzéseinkkel, életünkkel kapcsolatban, eddig sem segítette a helyzetünket, nem támogatta az életünket. Sőt! Csak még több kellemetlenséget és rossz érzést szült. Bármennyire is nehéz ezt elfogadni, de nem tudunk tökéletesek lenni, érzékeny és sebezhető emberi lények vagyunk. (hurrá!)

Sokan nem tanultunk meg törődéssel és együttérzéssel fordulni saját érzéseinkhez, nem tudjuk, hogyan kellene megvígasztalni magunkat. Ha törődni szeretnénk magunkkal először el kell ismernünk azt, hogy esendőek vagyunk és igenis vannak nehéz napjaink, pillanataink. Sokszor ezt nehéz bevallani magunknak, mert az egonk nem szereti azt látni, hogy nem tökéletes, hogy nem jól teljesít. Az ego jobban szeret mást hibáztatni vagy a kellemetlen érzéseket kivetíteni. Ebből aztán rengeteg kellemetlenség és feszültség adódik.

Az önmagunkkal való együttérzés abban támogat bennünket, hogy megtanuljuk igazán törődni magunkkal és elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Ez egy képesség, ami gyakorlással elsajátítható. A gyakorlat határásra gyengédebbek és elfogadóbbak leszünk magunkkal és megértőbbek leszünk a környezetünkkel is. Az önmagunkkal való együttérzés nem önzőség, hanem egy lehetőség arra, hogy enyhítsünk a nehéz érzéseinken, a szenvedéseinken. Egy ajándék magunknak és a környezetünkben élőknek egyaránt.

Ha szeretnéd kipróbálni, az együttérzés meditációt, akkor csatlakozz a Be Mindful – Légy tudatos csoporthoz, ahol a kedd reggeli ingyenes online meditációk között az együttérzés meditációt is megismerheted.