A meditáció nem az, amit gondolsz

Sokáig azt hittem, hogy a meditáció valami különleges dolog, hogy kell hozzá egy bizonyos állapot, nyugalom, alkalmasság. Azt gondolatm, hogy el kell vonulni, félre kell tenni az életet, és majd ott, egy csendes térben történik meg valami, amit addig hiába kerestem. Később jöttem rá, hogy ez a kép nemcsak félrevezető, hanem sokszor el is távolít attól, amiről a meditáció valójában szól.

A meditáció nem egy külön világ. Nem a hétköznapokon kívül van, hanem pontosan ott, ahol az élet történik. Fáradtan, bizonytalanul, kapcsolatok közepén, nehéz napokon. Amikor minden rendben van, könnyű jelen lenni. A gyakorlás ott kezdődik, amikor nem az.

Sokan azért fordulnak a meditáció felé, mert nyugalmat szeretnének. Ez érthető. Ki ne szeretne megnyugodni egy feszültséggel teli világban? Mégis fontos kimondani, hogy a meditáció nem gyors megoldás. Nem egy eszköz arra, hogy megszabaduljunk attól, amit nem szeretünk magunkban. Sokszor épp az ellenkezője történik, a gyakorlás elején közelebb kerülünk ahhoz, amit eddig próbáltunk elkerülni. Nem azért, mert rosszabbak lettek a dolgok, hanem mert végre figyelmet kapnak.

Gyakran hallom, hogy „nekem nem megy a meditáció”. Ilyenkor mindig elmosolyodom. Nem azért, mert nem komoly ez az élmény, hanem mert nagyon is ismerős. Leülünk, becsukjuk a szemünket, és hirtelen ott van minden, amit nem szerettünk volna látni. Gondolatok, nyugtalanság, kétely, unalom és hamar megszületik a következtetés, biztos velem van a baj.

Pedig a meditáció nem azt mutatja meg, milyennek kellene lennünk, hanem azt, ahogy most vagyunk. Nem a csend a cél, nem a gondolatok eltüntetése. A gondolkodás az élet része. A kérdés nem az, hogy vannak-e gondolataink, hanem az, hogy elhisszük-e őket. A meditáció ebben segít, megmutatja, hogyan működik az elménk, és lassan kialakít egy szabadabb kapcsolatot vele.

Az élet a gyakorlástól nem lesz problémamentes. Lesznek könnyebb és nehezebb napok, ahogy eddig is. Ami változik, az a viszonyunk a nehézségekhez. Egy idő után észrevesszük, hogy nem kell minden belső állapottal harcolnunk. Nem kell mindent azonnal megjavítananunk.

Egyedül kezdtem gyakorolni. Nem volt nagy elvárásom, talán azért, mert már elfáradtam a megoldások keresésében. Egyszerűen csak leültem minden nap. Nem történt semmi látványos. De lassan megváltozott az, ahogyan magamhoz viszonyultam és aztán ez minden mást is megváltoztatott.

Egyedül ugyanakkor könnyű eltévedni. Mint amikor egy ismeretlen városban bolyongsz térkép nélkül. Egy ideig izgalmas, aztán kimerítő. Ilyenkor jól jön valaki, aki már járt arra. Nem azért, mert helyetted megy, hanem mert emlékeztet arra, merre van az út.

A meditáció nem mindenkinek való, de ha megszületik benned a hívás, érdemes komolyan venni. Nem azért, mert majd jobb emberré válsz tőle, hanem mert közelebb kerülhetsz önmgadhoz.

És talán ez a legfontosabb: a meditáció nem visz el valahová. Nem leszel jobb, nem leszel tökéletets. A gyakorlás visszavezet, ahhoz a ponthoz, ahol már nem kell menekülni magad elől.

Öleljen át a szeretet,

Aliz