A keresés vége

Gyerekkoromban sokat voltam egyedül és bár ez nagyon magányos élmény volt, mégis hálás vagyok érte, mert rengeteg mindenről gondolkozhattam, ahogy figyeltem a világot. A gondolataim mögött volt egy nagyon erős érzés bennem, hogy az, amit látok a világból, az nem lehet a végső valóság. Úgy éreztem kell lennie valaminek, ami ennél sokkal mélyebb. Ez indított el a keresésben.

Nem tudom, hogy olvastad-e Herman Hesse Sziddhárta című könyvét, de valahogy az ő kereséséhez tudnám hasonlítani, amit én is csináltam hosszú éveken keresztül fiatal felnőtt életemben.

Rengeteg utat jártam be és nagyon sok út félrevitt, de amikor 16 éve megtaláltam a meditációt, tudtam, hogy jó helyen járok. Egyedül kezdtem, útmutatás nélkül, aztán megtaláltam Tara Brach-et és Jack Kornfieldet – két amerikai buddhista tanítót – és általuk tisztává vált milyen irányt szeretnék követni. A tudatosság, a gyógyulás és a szeretet ösvényét. A gyakorlásom egyre mélyült az évek alatt, amihez más tanítók is hozzátették a saját iránymutatásaikat. A gyakorlás során a tudat működése egyre inkább feltárult előttem, de sokáig nem értettem, mi az pontosan, amit tapasztalok, mert nem találtam olyan tanítót, aki mélységében ismerte volna ezt a terepet.

Egészen két évvel ezelőttig. Akkor egy burmai szerzetesnő egy tíz napos elvonuláson felvázolta a megvilágosodás útját és ott akkor, mintha kinyílt volna a világ. Megértettem, hol tartok, és innen már pontosan láttam, hogyan mehetek tovább.

Kitartóan gyakoroltam tovább, még több motivációval, mert már tudtam az irányt. A meditáció az évek alatt folyamatosan formált és hatására évről évre, napról napra egyre inkább engedett az elmém ragaszkodása. Egyre kevésbé akartam már, hogy a dolgok úgy legyenek, ahogy elterveztem, egyre kevésbé harcoltam már azokkal a pillanatokkal, amik nem úgy alakultak, ahogy azt elképzeltem. Ez nem azt jelenti, hogy minden leállt volna, vagy teljesen elvesztettem volna a motivációmat, inkább csak fokozatosan eltünt a köldökömből a szorítás és engedélyt adtam arra is, hogy az az élet ellenállás nélkül történjen rajtam keresztül.

Tavaly év végétől a meglévő munkám és a tanítás mellett nagyon sok feladat volt a Metta Mandala stúdió megnyitásával. Ez rengeteg külső zajjal járt, a belső állapotom viszont egyáltalán nem volt összhangban ezzel. Az év elején elkezdtem egy egyéves kurzust is, aminek a célja, a végső elengedéssel való találkozás. (erről majd írok később) A rendszeres gyakorlás és ez folyamat is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elérkeztem a keresésem végére.

Ezt azért osztom meg veled, mert mindig mondom: tanítok, de sosem szűnök meg gyakorlónak lenni. Saját utam most ide vezetett, ami visszahat tanítói munkámra is. Még nem tudom pontosan hogyan, de engedem. Ott érzem most magam Sziddhárta mellett a folyó partján, együtt nézzük csendben, pillanatról pillanatra, ahogy a folyó folyamatosan változik.