Figyelem, figyelem

Sokáig azt hittem, a figyelem azt jelenti, hogy fegyelmezem magam, sose hagyom elkalandozni a gondolataimat. Később értettem meg, hogy ez nem figyelem volt, hanem küzdelem. Ez a küzdelem pedig gyakran éppen azt fedte el, ami valójában történt bennem.

A legtöbb nehézség az életemben nem abból fakadt, amit átéltem, hanem abból, ahogyan az idegrendszerem reagált rá. A testem már rég aktiválódott, mielőtt bármit átgondolhattam volna. Ökölbe szorult a kezelm, megfeszült a vállam, összehúztam a szemöldököm, megváltozott a belső állapotom. Az elme reagált a maga módján. Magyarázni kezdett, történeteket gyártott, jövőbeli forgatókönyveket futtatott, a múltat elemezte. A figyelmem ekkor már nem nálam volt, hanem teljesen beleolvadt ebbe a belső folyamatba.

Amikor a figyelem nincs ott, ahol a test van, az élet automatikussá válik. Nem döntések történnek, hanem idegrendszeri reakciók. Nem valódi választások, hanem tanult minták lépnek működésbe. Ilyenkor nem azért sodródunk, mert ne tudnánk, mit szeretnénk, hanem mert nem látjuk, mi zajlik bennünk valós időben. A mai világban rengeteg minden pályázik a figyelmünkre egyszerre. Hírek, impulzusok, elvárások, érzelmi töltetű történetek ragadják meg újra és újra a figyelmet. Ha nem vesszük észre, mikor csúszik ki a kezünkből a figyelem, könnyen befolyásolhatóvá válunk, és az életünk inkább történik velünk, ahelyett, hogy valós alakítóvá válnánk benne.

A meditáció megtanított arra, hogy észrevegyem, hol van a figyelmem. Nem arra, hogy irányítsam vagy kontrolláljam, hanem arra, hogy észrevegyem, hol van most. Egy gondolatban? Egy érzelemben? Egy régi történetben? Vagy a testben, abban az érzetben, ahol a reakció valójában elindul? A gyakorlás során a figyelem lassan visszakerült oda, ahol a dolgok történnek, nem a magyarázatok szintjére, hanem a tapasztalatba.

Ez a figyelem nem maradt meg aztán a meditációs párnán. Lassan elkezdett megjelenni beszélgetésekben, döntések előtt, nehéz helyzetekben. Attól, hogy a figyelem ott van ahol mi is vagyunk, a nehézségek nem tűnnek el, de nem sodornak el automatikusan. Szépen lassan megjelenik egy belső stabilitás, egy kis tér az inger és a tudattalan reakciók között.

A figyelem számomra az egyik legnagyobb belső erő. Nem azért, mert mindent megold, hanem mert nélküle semmi sem válik igazán láthatóvá.

Öleljen át a szeretet,

Aliz

Ha elsajátítanád a jelenlét képességét, szeretettel várlak programjaimon: Programnaptár