Nem odakint kezdődik - amit a kiszáradt erőd megmutatott

Talán a legnagyobb probléma a jelenlegi világunkban az, hogy még mindig elhisszük azt, hogy különállók vagyunk. Én itt vagyok, te ott vagy. Az én világom más, mint a te világod. Ez igaz egyéni szinten, országok között és a természetben is. Azt gondoljuk, nincs közünk az óceánokban a halak pusztulásához és a korallzátonyok összeomlásához, azt szeretnénk gondolni nincs közünk az erdőtüzekhez, nincs közünk a klímaváltozáshoz és ahhoz se, hogy a másik faluban van-e víz vagy áram. Más emberekkel történik és elég messze vannak ahhoz, hogy ne törődjünk velük.

De ez egy téveszme. Egyáltalán nem vagyunk annyira elkülönültek és függetlenek, mint amilyennek szeretnénk magunkat gondolni. Mindannyian ugyanazt a levegőt lélegezzük be, ugyanabból a vízből iszunk, ugyanaz a föld tart el mindannyiunkat, szerte ezen a világon.

A múlt heti elvonuláson, ahogy kisétáltunk Somogyvámoson a kukoricásban azt láttuk, hogy a kukorica beteg. Hiába gondoljuk azt, hogy nem mi esszük meg, ha odaadják az állatoknak az előbb utóbb bennünk végzi. A természet részei vagyunk. Egy körforgásban vagyunk benne, lehet, hogy nem rögtön és nem közvetlenül érnek el minket a nehézségek, de előbb-utóbb begyűrűznek.

Albert Einstein azt mondja: „Az ember az általunk világegyetemnek nevezett egész része, egy térben és időben korlátozott rész. Önmagát, gondolatait és érzéseit a többitől elkülönült valamiként tapasztalja meg. Ez a tudat egyfajta optikai csalódása.”

Sokáig éltem én is ebben az optikai csalódásban. A fejemben voltam, a történeteimben a hiedelmeimben. Bezáródtam egy miniatűr valóságba, amiből képtelen voltam kifelé tekinteni, egy nagyobb képet meglátni. Elkülönülve éltem a fejemben, a saját virtuális valóságomban, szenvedésembe zárva. A szívemben állandó volt a hiány. Rohantam reggel, délután és este, szaladtam minden után, ami egy kicsit is azt az ígéretet adta, hogy valami/valaki betölti majd azt a mérhetetlen űrt, amit a szívemben éreztem. Direkt csináltam ezt? Hát persze, hogy nem.

Amikor az ember nem tud ránézni a fájdalmára, akkor jobb híján egy virtuális valóságban kezd élni. Egyszerűen nem tud mást tenni. Rohan, elzsibbasztja magát, hibáztat másokat, eltereli a figyelmét. És pontosan ezt tesszük a környezetünk kapcsán is. Nem tudunk kifelé másképp működni, mint befelé.

Amikor a meditációs gyakorlás következtében egyre nagyobb igényem lett a természettel való kapcsolódásra is, megdöbbenve láttam, miként változott meg az erdő gyerekkori emlékeimhez képest. A régi élő, virágzó képet felváltotta a szomorú szárazság. Minden évszakban jártam a kék túra útvonalait. Mentem, hosszú túrákon keresztül és bárhol is jártam azt láttam, hogy száraz a talaj, szárazak a levelek, mintha eltűnt volna az élet.

Lassan felismertem, hogy a táj a tükörképem. A kopár száraz erdő megmutatta, mennyire nem tápláltam magam, mennyire nem kapcsolódtam önmagamhoz. Kívül kerestem azt, ami belül hiányzott. Az örök sóvárgás az után, hogy végre elég leszek, és végre elég dolog fog rendelkezésemre állni, hogy boldog legyek, tévút volt.

Mindannyian úgy működünk, hogy amint beteljesül a vágyunk, jön a következő vágy és minden kezdődik elölről. Nem azért fogyasztunk, mert szükségünk van rá, hanem mert egy pillanatra el akarjuk némítani a hiányt, a fájdalmat, a nem vagyok elég jó érzését. A soha nem elég, ami folyamatosan dolgozik bennünk, kimerít minket és felemészti a környezetünket is.

A világ baját nem lehet pusztán odakint megoldani. Amíg a belső klímánk nincs rendben, amíg tele vagyunk félelemmel, dühvel, szégyennel, hiánnyal, amíg mindig másokat hibáztatunk a saját bajainkért, addig a külső világunk sem fog változni.

Einstein így folytatja a gondolatát: „Ez a csalódás börtön, amely a személyes vágyainkra és a hozzánk legközelebb állókra korlátoz minket. A feladatunk pedig az, hogy kiszabaduljunk belőle úgy, hogy kiterjesztjük az együttérzésünk körét minden élőlényre és az egész természetre.”

A gyógyulás velünk kezdődik. Ha fel tudunk ébredni a virtuális valóságból és együttérzéssel szembe tudunk nézni a fájdalmainkkal, akkor ki tudunk szabadulni a börtönből, ami elvezet ahhoz, hogy lássuk más emberek is szenvednek, a föld is szenved. Együtt vagyunk ebben benne és együtt is tudunk ebből kimászni.

Ha szeretnéd ezt gyakorlatban is elkezdeni, akkor nézd meg az Ingyenes anyagokat, ahol el tudod kezdeni a gyakorlást.