Törekvés vagy elvárás? Elengedni a kontrollt.

A törekvés és az elvárás között van egy kis különbség, és ha nem ismerjük fel, akkor a céljaink nem táplálni fognak minket, hanem szépen lassan felőrölni.

Mindkét esetben van egy irány, amerre tartani szeretnél. Lehet, hogy kedvesebb akarsz lenni, vagy lazább, vagy azt szeretnéd, ha a kapcsolatod jobban működne. Ilyenkor belül két teljesen különböző erő mozog és ez dönti el, hogy a célod szabaddá tesz vagy fogva tart.

Amikor törekszel valaminek az elérésére, akkor van célod, de nincs forgatókönyved. Kedves vagy, mert az a célod, hogy kedves emberré válj, de nem ragaszkodsz mindenáron ahhoz, hogy mi lesz a következménye, mit érsz el vele. Nem követeled, hogy mindenki pontosan ugyanúgy fogadja a reggeli mosolyodat, és nem adod fel a kedvességed pusztán azért, mert nem mindenki válaszol kedvesen. Engeded, hogy az élet úgy történjen, ahogy történik.

A törekvés mögött mindig egy csendes bizalom áll. Ha megteszem, ami rajtam múlik, ha őszinte vagyok, ha valóban a kedvességet gyakorlom, akkor jó dolgok fognak történni. Nem tudom, mikor, nem tudom, hogyan, de bízom benne, hogy ez a kedvesség megsokszorozódik az életemben.

Az elvárás kívülről ugyanúgy néz ki, mint a törekvés, csak hiányzik belőle a bizalom. És ami a bizalom helyén van, az nem más, mint a félelem.

Amikor elvárásból élünk, mikromenedzselünk és azon keresztül kontrollálunk mindent. Nem engedjük, hogy a dolgok kibontakozzanak, biztosak akarunk lenni benne, hogy minden úgy halad, ahogy elterveztük és mindenki úgy viselkedik, ahogy nekünk az megfelel. A partnerünket irányítjuk, a gyerekünket terelgetjük, még a kedvességünk következményét is irányítani akarjuk.

A fájdalmas valóság viszont az, hogy az élet kiszámíthatatlan. Az élet legtöbbször nem hajlandó a mi tervünk szerint alakulni. Így minden elvárás, egy előre megírt csalódás.

Sokáig én sem láttam ezt. Egyszer az anyukámról panaszkodtam a barátnőmnek, hosszan. Mire ő az kérdezte: "Nem lehet, hogy túl magasak az elvárásaid? Ettől a kérdéstől teljesen kijózanodtam. Addig azt hittem, jogosan vagyok csalódott. Nem vettem észre, hogy végig egy előre megírt képhez mértem anyukámat, sosem láttam igazán őt, csak azt, hogy milyennek kellene lennie.

A kontrollkényszer természetesen nem jellemhiba. A kontroll a szorongásra adott válasz. Amikor az elme bizonytalanságot érzékel, megpróbálja csökkenteni a kiszámíthatatlanságot. Ez teljesen természetes, evolúciósan is hasznos. Aki előre látja a veszélyt, túléli. A baj csak az, hogy az életünkben ez a mechanizmus olyan dolgokra irányul, amiket nem lehet kontrollálni. Ha a fejed tetejére állsz, akkor se tudod kikényszeríteni, hogy a másik ember hogyan viselkedjen (na jó, lehet egy ideig), hogy a meditáció milyen érzést hozzon, hogy a jövő pontosan hogyan alakuljon.

Amikor elvárásokkal élsz, valójában nem követelőző vagy, hanem félsz. A kontroll az egyetlen eszköz, amit a félelem ismer. Ha túlságosan egy dologra fókuszálsz, az olyan, mintha csak egy szemed maradna, hogy lásd az utat. Nem látod a lehetőséget, ami nem szerepelt a tervedben. Nem látod a másik embert, csak azt, hogy megfelel-e az elképzelésednek. A jövőd olyan szűk lesz, mint az elképzelésed.

Akkor ne legyen célom? - kérdezheted. De, abszolút lehet. Csak tudd, hogy a törekvés és az elvárás nem ugyanaz. Törekedhetsz arra, hogy szeretetben élj, hogy támogató párkapcsolatod legyen, hogy új karriert építs. Ezek a te döntéseid, és épp ezek tartanak irányban. A baj nem a törekvéssel van. A baj a ragaszkodással van, ami hozzátapad. Amikor már nem elég, hogy törekszel, hanem tudni akarod, hogy biztosan sikerül-e. Amikor már nem elég, hogy szeretem, neki is pontosan úgy kell szeretnie engem, ahogy elképzeltem. Amikor már nem elég, hogy gyakorlok, éreznem is kell közben azt, amit kitaláltam. A ragaszkodás az, ami szenvedéssé teszi a célodat.

Egy kérdés, ami nekem sokat segített megkülönböztetni a kettőt: rendben lennék, ha ez nem pontosan úgy sikerülne, ahogy elképzeltem?

Ha a válasz igen és akkor is belevágnál és akkor is csinálnád, mert a szívedből érzed, hogy ezt szeretnéd, az a törekvés. Van irányod, és van bizalmad. Ha a válasz nem és úgy érzed az életed múlik azon mi lesz az eredmény, akkor nagy valószínűséggel elvárással van dolgod.

És legtöbbször nem tisztán az egyik vagy a másik van. Ugyanabban a célban ott lehet az egészséges törekvés és egy csipetnyi félelemből jövő ragaszkodás is egyszerre. Ilyenkor nem érdemes szidni magadat. Inkább figyeld meg, mitől félsz annyira, hogy irányítani akarsz, és nem tudod elengedni a kontrollt. Sokszor már az is lazít a szorításon, ha nevén nevezed a félelmet.

Ha ez a fajta belső szorítás ismerős, erről szól ez is: Sosem tudok ellazulni