Törekvés vagy elvárás? Elengedni a kontrollt.

A törekvés és az elvárás közötti különbség: Hogyan találjunk belső békét

A törekvés és az elvárás

A törekvés és az elvárás között van egy kis különbség. Ha nem ismerjük fel ezt a különbséget, a céljaink nem táplálnak minket, hanem szépen lassan felőrölnek. Mindkét esetben van egy irány, amerre tartani szeretnénk. Lehet, hogy kedvesebbek akarunk lenni, lazábbak, vagy azt szeretnénk, ha a kapcsolatunk jobban működne. Ilyenkor belül két teljesen különböző erő mozog, és ez dönti el, hogy a célunk szabaddá tesz vagy fogva tart.

A törekvés ereje

Amikor törekszünk valaminek az elérésére, van célunk, de nincs forgatókönyvünk. Kedvesek vagyunk, mert az a célunk, hogy kedves emberek legyünk, de nem ragaszkodunk mindenáron ahhoz, hogy mi lesz a következménye. Nem követeljük, hogy mindenki pontosan ugyanúgy fogadja a reggeli mosolyunkat, és nem adjuk fel a kedvességünket pusztán azért, mert nem mindenki válaszol kedvesen. Engedjük, hogy az élet úgy történjen, ahogy történik.

A törekvés mögött mindig egy csendes bizalom áll. Ha megteszem, ami rajtam múlik, ha őszinte vagyok, ha valóban a kedvességet gyakorlom, akkor jó dolgok fognak történni. Nem tudom, mikor, nem tudom, hogyan, de bízom benne, hogy ez a kedvesség megsokszorozódik az életemben.

Az elvárás csapdája

Az elvárás kívülről ugyanúgy néz ki, mint a törekvés, de hiányzik belőle a bizalom. Ami a bizalom helyén van, az nem más, mint a félelem. Amikor elvárásból élünk, mikromenedzselünk és kontrollálunk mindent. Nem engedjük, hogy a dolgok kibontakozzanak. Biztosak akarunk lenni benne, hogy minden úgy halad, ahogy elterveztük, és mindenki úgy viselkedik, ahogy nekünk az megfelel. A partnerünket irányítjuk, a gyerekünket terelgetjük, még a kedvességünk következményét is irányítani akarjuk.

A fájdalmas valóság viszont az, hogy az élet kiszámíthatatlan. Az élet legtöbbször nem hajlandó a mi tervünk szerint alakulni. Így minden elvárás egy előre megírt csalódás.

A kontrollkényszer

Sokáig én sem láttam ezt. Egyszer az anyukámról panaszkodtam a barátnőmnek, hosszan. Mire ő azt kérdezte: "Nem lehet, hogy túl magasak az elvárásaid?" Ettől a kérdéstől teljesen kijózanodtam. Addig azt hittem, jogosan vagyok csalódott. Nem vettem észre, hogy végig egy előre megírt képhez mértem anyukámat. Soha nem láttam igazán őt, csak azt, hogy milyennek kellene lennie.

A kontrollkényszer természetesen nem jellemhiba. A kontroll a szorongásra adott válasz. Amikor az elme bizonytalanságot érzékel, megpróbálja csökkenteni a kiszámíthatatlanságot. Ez teljesen természetes, evolúciósan is hasznos. Aki előre látja a veszélyt, túléli. A baj csak az, hogy az életünkben ez a mechanizmus olyan dolgokra irányul, amiket nem lehet kontrollálni. Ha a fejed tetejére állsz, akkor sem tudod kikényszeríteni, hogy a másik ember hogyan viselkedjen, hogy a meditáció milyen érzést hozzon, vagy hogy a jövő pontosan hogyan alakuljon.

A félelem és a következmények

Amikor elvárásokkal élsz, valójában nem követelőző vagy, hanem félsz. A kontroll az egyetlen eszköz, amit a félelem ismer. Ha túlságosan egy dologra fókuszálsz, az olyan, mintha csak egy szemed maradna, hogy lásd az utat. Nem látod a lehetőséget, ami nem szerepelt a tervedben. Nem látod a másik embert, csak azt, hogy megfelel-e az elképzelésednek. A jövőd olyan szűk lesz, mint az elképzelésed.

A törekvés és az elvárás közötti különbség

Akkor ne legyen célom? - kérdezheted. De, abszolút lehet. Csak tudd, hogy a törekvés és az elvárás nem ugyanaz. Törekedhetsz arra, hogy szeretetben élj, hogy támogató párkapcsolatod legyen, vagy hogy új karriert építs. Ezek a te döntéseid, és épp ezek tartanak irányban. A baj nem a törekvéssel van. A baj a ragaszkodással van, ami hozzátapad. Amikor már nem elég, hogy törekszel, hanem tudni akarod, hogy biztosan sikerül-e. Amikor már nem elég, hogy szeretem, neki is pontosan úgy kell szeretnie engem, ahogy elképzeltem. Amikor már nem elég, hogy gyakorlok, éreznem is kell közben azt, amit kitaláltam. A ragaszkodás az, ami szenvedéssé teszi a célodat.

Kérdések, amelyek segítenek

Egy kérdés, ami nekem sokat segített megkülönböztetni a kettőt: rendben lennék, ha ez nem pontosan úgy sikerülne, ahogy elképzeltem? Ha a válasz igen, és akkor is belevágnál, mert a szívedből érzed, hogy ezt szeretnéd, az a törekvés. Van irányod, és van bizalmad. Ha a válasz nem, és úgy érzed, az életed múlik azon, mi lesz az eredmény, akkor nagy valószínűséggel elvárással van dolgod.

Az elvárások árnyoldala

Legtöbbször nem tisztán az egyik vagy a másik van. Ugyanabban a célban ott lehet az egészséges törekvés és egy csipetnyi félelemből jövő ragaszkodás is egyszerre. Ilyenkor nem érdemes szidni magadat. Inkább figyeld meg, mitől félsz annyira, hogy irányítani akarsz, és miért nem tudod elengedni a kontrollt. Sokszor már az is lazít a szorításon, ha nevén nevezed a félelmet.

Ha ez a fajta belső szorítás ismerős, erről szól ez is: Sosem tudok ellazulni