Tudatosság és együttérzés

A mindfulness-nek két tartó pillére van. A tanárom - Tara Brach -, egy madárhoz szokta hasonlítani. A madár egyik szárnya az éber jelenlét/tudatosság, amivel megfigyeljük a jelen pillanatot, a másik szárnya pedig egy tér, ami kedvességgel és együttérzéssel öleli körbe azt, ami a jelen pillanatban megjelenik.

Sokszor nem látjuk tisztán, hogy mi történik az életünkben, mert még soha egy percre se álltunk meg, hogy megfigyeljük, mi is zajlik bennünk.

Kívülre fókuszálunk, - a másikra - próbáljuk kitalálni mások gondolatait. Feltételezett elvárásoknak akarunk megfelelni, vagy azt szeretnénk ha mások felelnének meg a mi kimondatlan elképzeléseinknek. Sokszor ítélkezünk, manipulálunk, elemzünk. Azt várjuk másoktól, hogy boldoggá tegyenek bennünket és amikor ez nem sikerül csalódottak, netán mérgesek leszünk. Úgy viselkedünk, mintha az egész világ megígérte volna mikor megszülettünk, hogy a mi kegyeinket fogja keresni.

Azonban a boldogság és a jólétünk kulcsa bennünk van. Ha kivülről megtanuljuk belülre helyezni a fókuszt, megfigyelni magunkat, szokásainkat, magunkkal kapcsolatos mély meggyőződéseket, félelmeinket, akkor elindulunk az igazi önismeret útján. A változás akkor indul el, mikor megismerjük, kik is vagyunk valójában. A változás velünk és bennünk kezdődik.

A meditáció egy önismereti út, amelyben perspektívát váltunk és megtanulunk a külvilág helyett a belső világunkra fókuszálni, hogy megértsük magunkat és azt, hogy mi is fontos valójában. Ahhoz, hogy megismerjük magunkat, figyelemre van szükségünk. Meg kell figyelnünk, mi történik a jelen pillanatban bennünk, milyen testérzeteink vannak, milyen gondolataink, mik azok az események, amik mindig beindítanak valamilyen autómatikus reakciót az életünkben és meg kell tanulni tudatosítani ezeket magunkban.

A meditációban tanuljuk meg kifejleszteni a tudatosságot. Ez a tudatosság aztán megjelenik a hétköznapi életünkben és támogatni fogja azt, hogy könnyedebben és örömtelibben éljünk.

De miért is fontos a másik szárny a kedvesség és az együttérzés? Azért, mert rengeteget ítélkezünk magunk felett. A nyugati kultúrában sokakra jellemző a túlzott önkritika és az értéktelenség érzése. A tanítóm azt mesélte, hogy a Dalai Lámának hosszú ideig próbálták elmagyarázni mit is jelent az öngyűlölet, mire ő teljes meglepetéssel csak annyit mondott: "Dehát, minden lény értékes!"

Ha nem tanuljuk meg elfogadni és szeretni magunkat, ha nem tudunk együttérezni magunkkal a tökéletlenségünk ellenére, akkor hogyan tudnánk felszabadultak, kiegyensúlyozottak, netán boldogok lenni, hogyan tudnánk másokkal együttérzők lenni?Minden, amit nem tudsz elfogadni magadban, azt másban sem fogod tudni elviselni. Mást nem tudsz megváltozatatni - abból csak frusztráció és harag lesz - de magadon elkezdheted a munkát.

Lenne kedved kipróbálni? Próbáld ki a vezetett meditációt. Katt ide!